- Dombrovszky László festőművész 1894. augusztus 7-én a besszarábiai Orhei-ben1 született, Stanisław Dombrowski néven.
Apja, Dombrovszky Szergej, erdőmérnök, lengyel nagykereskedő, orosz-zsidó származású anyja, Maria Aranov2, orvos. Stanisław gyermekkorát Vologdában töltötte, Nyizsnij-Novgorodban érettségizett. A nyugati orientáltságú értelmiségi szülei Párizsba küldik, ahová az 1917-es forradalom véres eseményei elől az édesanya véglegesen kijuttatta. A család többi tagja, a szülők és a két nővér a forradalmi téboly áldozatává váltak.
- Stanisław Dombrowski élete során hosszabb időt töltött Franciaországban, Itáliában, Svédországban, Dániában, Bulgáriában. Ifjú korában Párizs az önálló művésszé válás útját nyitotta meg előtte. A francia fővárosban többek közt Matisse és Othon Friesz tanítványa lett3, a Julian Akadémiára járt4, és az École de Paris5 nemzetközi művésztársaság vonzáskörébe került, melynek szellemisége meghatározó volt a művész oeuvre-jének alakulásában.
- 1921-ben telepedett le Magyarországon. A beilleszkedést megkönnyítendő honosíttatta magát, és élve a korabeli felnőttekre érvényes örökbefogadási törvény adta lehetőséggel, mint Szathmáry Géza fogadott fia, nevét Dombrovszky-Szathmáry Lászlóra változtatta. Festményein azonban a Dombrovszky László, vagy a Dombrovszky szignatúrát használta.
- 1924-ben Szőnyi Istvánnal6 és Berény Róberttel7 egyik alapítója volt a Zebegényi Művésztelepnek8. Ugyanakkor francia iskolázottsága megkülönbözteti stílusát a poszt-nagybányai iskolától9. A magyar művészek közül Czóbel Béla10 és Berény Róbert festészete hatott rá. Művészetében ekkoriban az École de Paris és a poszt-nagybányai iskola közötti egyensúlyt kereste. A 60-as években fiatalosan felszárnyaló festészetének szellemisége a klasszikus mesterré érett Braque-éval és Matisse-éval mutat rokonságot. Idős korában művészete fokozatosan egyre elvontabb, absztrakt, zenei hatásokon alapuló irányba fordult. „Művészetének lételeme a ritmus – mégpedig a szín és vonalritmus, ezekre épül képei kompozíciós rendje. Tudatosan törekedett zenei hatásra, sok képnek adhatnánk az improvizáció elnevezést – zenei értelemben”, írta Dombrovszkyról Németh Lajos jeles művészettörténész. 1969-ben Torday Aliz művészeti íróval folytatott beszélgetésében Dombrovszky László így fogalmazta meg ars poétikáját: „a képzőművészet számomra nem logikai, spekulatív világ, hanem érzelmi, mint a költészet. A műalkotás igazsága más, mint a napi igazság … Minden alkotásnak saját törvényei vannak … a művészet mindig az emberről beszél, még akkor is, ha nem ábrázol embert. Az emberben minden lehetséges, minden megtörténhet. A művészet olyan újat keres, ami ugyan nincs, de kellene, hogy legyen … A kép mindig teljes egész. Soha nem lehet részletét kivonni és külön szemlélni. Olyan, mint a zenekari mű, ahol nem külön-külön halljuk a hangszereket, hanem együtt, s csak így érik el a kívánt hatást… Zene és szín nélkül élet nincs, hiszen a hang és a szín a létezés egyik megjelenési formája.”
- Magyarország német megszállása alatt illegális, embermentő tevékenységet folytatott. Szoros kapcsolatban áll Raoul Wallenberg egyik munkatársával, Forgács Vilmossal, aki összehozta Dombrovszkyt a svéd diplomatával. Így került sor többek között Wallenberg portréjának a megfestésére is.
- Dombrovszky László Budapesten, 1982. április 30-án hunyt el. Képei megtalálhatóak Magyarország, Franciaország, Németország, Svájc, Dánia, Svédország (Statens Porträttsamling på Gripsholm), Olaszország múzeumaiban, köz- és magángyűjteményekben. A két világháború között − főként Itáliában, Skandináviában − portréfestészetből élt. A képek nagy része, valamint a párizsi műtermében maradt művei a Második Világháború alatt elvesztek. A művek egy-egy aukció vagy véletlen esemény során időnként felbukkannak…
Egyéni kiállítások
1944 • március 19.(!)11 Tamás Galéria, gyűjteményes kiállítás
1961 • Rákóczi Múzeum, Sárospatak
1967 • Csók Galéria, Budapest (kat.)
1968 • Vörösmarty Művelődési Ház, Kápolnásnyék
1973 • Móra Ferenc Múzeum Képtára, Szeged
1974 • Csók Galéria, Budapest
1977 • Csók Galéria, Budapest
1984 • Görög templom, Vác (kat.)
1985 • Vigadó Galéria, Budapest (gyűjt., kat.).
2005 • Budapest Galéria, Budapest, emlékkiállítás
2006 • Zebegény, Szőnyi István Múzeum
2008 • Győr, Városi Művészeti Múzeum, emlékkiállítás
Válogatott csoportos kiállítások
A Műcsarnokban megrendezett Magyar képzőművészeti kiállításokon 1968-ig rendszeresen szerepelt.
1946 • Magyar Képzőművészetért Mozgalom I. kiállítás, Ernst Múzeum, Budapest
1947 • Magyar művészhetek reprezentatív képzőművészeti kiállítás, Ernst Múzeum, Budapest • Magyar Képzőművészek Szabadszervezetének II. Szabad Nemzeti kiállítása, Fővárosi Képtár, Budapest
1960 • Dolgozó emberek között, Ernst Múzeum, Budapest
1964 • Téli tárlat, Székesfehérvár
1968 • 4. Balatoni Nyári Tárlat, Balatoni Múzeum, Keszthely • Dolgozó emberek között, Ernst Múzeum, Budapest •Állami vásárlások kiállítás, Műcsarnok, Budapest
1970 • II. Országos Akvarell Biennálé, Eger
1973 • XIV. Szegedi Nyári Tárlat, Móra Ferenc Múzeum, Szeged
1974 • IV. Országos Akvarell Biennálé, Eger.
Művek köz-, és magángyűjteményekben
Fővárosi Képtár, Budapest • Janus Pannonius Múzeum, Pécs • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Statens Porträttgalerie, Gripsholm (SVE), • számos magyar, valamint külföldi magángyűjtemény
Irodalom
• Németh Lajos: (kat. bev., Csók Galéria, Budapest, 1967)
• Láncz Sándor: ~, Művészet, 1967/11.
• Németh Lajos: Current Exhibitions, New Hungarian Quarterly, 1967/27.
• Kiállítási naptár, Művészet, 1974/5.
• Vadas József.: Fák főszerepben, Élet és Irodalom, 1974. május 25.
• Németh Lajos: (kat., bev. tan., Görög templom kiállítóterem, Vác, 1984)
• Csanádi András: (kat. bev., Vigadó Galéria, Budapest, 1985)
• Frank János (kat. bev.)
• Mezei Ottó-Dombrovszky Ninette:
• Ember Mária: Egy ismeretlen Wallenberg-portré története, Köztársaság, 1992. május 29.
Rádióműsor
1985. június 27. Petőfi. (szerk.: Rózsa T. Endre)
TV műsor
2005. Duna TV: Dombrovszky László kiállítása a Budapest Galériában